A legismertebb bőrproblémák egyike, a tinédzserek és sokszor a felnőttek életének megkeserítője a pattanás. Hívatlanul jönnek, olykor fájdalmat is okoznak és persze esztétikai szempontból sem éppen kívánatosak. Mit tegyünk, ha felbukkan? Hogyan tisztítsuk és hidratáljuk a bőrünket, ha pattanásokkal küzdünk? És hogyan segít a pattanás elleni korrektor?
A pattanás, vagy más néven akné akkor keletkezik, ha a szűrtüszőket eltömíti az olaj, az elhalt bőrsejtek, a szennyeződés és a baktériumok. A pattanások kialakulásának hátterében számos ok állhat, ezek közül vannak, amelyek a bőr felszínén jelennek meg, mint például a C. acnes baktériumok, de érdemes mélyebbre is nézni, annak ugyanis lehet oka, ha hajlamosabbak vagyunk a pattanásokra. A háttérben lehet például hormonális zavar, helytelen étkezés, stressz, érzékenység, irritáció és valamilyen gyulladás is.
Az akné számos formában megjelenhet, vannak például mitesszerek, csomók, ciszták, a legtipikusabb területek pedig, ahol találkozhatunk velük az az arc, a mellkas és a hát.
A pattanás kialakulása egy folyamat. Először eltömődnek a pórusok, a lehámlott sejtek összetömörülnek és akadályt képeznek a pórusok belsejében. Ez a közeg lehetővé teszi a különféle baktériumok, például a C. acnes elszaporodását.
Ha aknétól szenved, több mint valószínű, hogy számos tanácsot kapott a kezeléssel vagy a megelőzéssel kapcsolatosan, azonban ezen ajánlások közül nem mind az igazságon alapul. Az alábbiakban bemutatjuk a leggyakoribb mítoszokat.
Hatalmas tévedés, hogy a pattanás magától képes meggyógyulni, olyannyira, hogy még súlyosbodhat is a helyzet, ha nem kérünk megfelelő kezelést. Ide kapcsolódik, hogy sokan azt gondolják, pattanások csak a tinédzsereknél fordulhatnak elő, valójában azonban bármely életkorban megjelenhetnek az aknék.
Alapvetően a zsíros ételek fogyasztása nem egészséges, az azonban tévedés, hogy az olajban gazdag, sült ételek fogyasztása rontja az akné tüneteit. Tény azonban, ha további olajat viszünk fel a bőrre, akkor az valóban súlyosbíthatja a pattanásokat. Vannak olyan munkakörök, ahol ez fokozott veszélyfaktor, például egy konyhában.
Az olajmentes smink és bőrápoló, nem komedogén termékek nem rontanak a pattanásokon. Lényeges, hogy a smink használata után alaposan tisztítsuk meg a bőrt, így annak maradványai nem tömítik el a pórusokat.
A bőr tisztítása, tonizálása igen lényeges, és valóban, szennyeződés is állhat az akné hátterében, ezen kívül azonban számos más ok is lehet, például a stressz, a hormonális egyensúly hiánya és a genetikai tényezők.
Tévedés, hogy a nap segíti a pattanások eltűnését, sőt! Irritálja és károsítja a bőrt, ráadásul növeli a hegesedés valószínűségét. A fényvédő alkalmazása nem elhagyható semmilyen esetben sem, erre érdemes mindig ügyelni!
Az akné diagnosztizálásához és hatékony kezeléséhez megfelelő szakértelemre és jó minőségű bőrápoló termékekre van szükség. Bár a piacon bőséges a választék a pattanások kezelésére szolgáló termékekből, nem érdemes kockáztatni, ha ugyanis nem megfelelő a termék még ronthatunk is a pattanásokon.
A bőr tisztántartása alapvető feladat. Bár a pattanásokat jellemzően nem a szennyeződés okozza, a tisztítást nem szabad háttérbe szorítani. Nehezebb azonban a helyzet pattanásos bőr esetén.
Alapvetően elmondható, hogy a pattanásos bőrt az arctisztítás során nem szabad szárítani, ezzel ugyanis csak rontunk a helyzeten. A faggyúmirigyek ugyanis ebben az esetben túltermelhetnek, ami végső soron a pattanások kialakulásának kedvez.
Az arctisztításnál fontos, hogy a reggeli és esti rutinunkban is szerepeljen. Az ideális arctisztító jellemzője, hogy a bőr pH egyensúlyát nem borítja fel, eltávolítja a felesleges faggyút, baktériumokat és sminket, de nem szárít. Lényeges az is, hogy az arclemosó alkoholmentes legyen.
A ZO® Skin Health Exfoliating Cleanser egy arctisztító gél, amely gyengéden hámlasztja és tisztítja a bőrt. Eltünteti a felesleges faggyút és semlegesíti a szabadgyököket is. Használatát normál és zsíros bőrre ajánljuk. E-vitamin tartalmának köszönhetően hidratáló hatású, illetve visszaállítja a bőr természetes egészségét.
Mint minden esetben, a pattanásos bőr esetében is a legfontosabb, hogy a smink tiszta és hidratált felületre kerüljön. Érdemes ilyenkor kerülni az olajos termékeket, ezek ugyanis a pórusok eltömődését okozhatják.
Alapozóból olyat válasszunk, ami matt hatású és vízbázisú, az árnyalatban pedig olyan mellett döntsünk, ami egységesíti a bőrtónust.
A pattanások fedésében a korrektor igen fontos szerepet tölt be. Nézzük, melyik korrektor a legjobb választás!
Ma már léteznek olyan speciális korrektorok, amiket kifejezetten terápiás céllal fejlesztettek ki aknés és pattanásos bőrre. Ilyen például a ZO® SKIN HEALTH Correct + Conceal-Medium is. Ez a pattanás elleni korrektor láthatatlanná teszi a bőrhibákat, legalábbis elhalványítja azokat, eközben pedig finoman eltávolítja azokat a hámsejteket, amelyek a pórusok eltömődését okozhatják.
Kezeli a pattanásokat és hozzájárul a megelőzéshez is. Tartós és matt fedést biztosít, a benne lévő teafaolaj antibakteriális hatása miatt pedig nyugtató hatású és segíti a bőr fertőtlenítését.
A bőrápolás egy igazi művészet, ami a mindennapjaink része. Akkor lehet igazán sikeres, ha rendszeres, és ha minőségi kozmetikumokat használunk. Nem érdemes kockáztatni, hiszen könnyen tönkretehetjük ezzel bőrünket. Érdemes tudatosan válogatni a termékek közül, ha bőrünk problémás, hajlamos a pattanásokra és aknékra.
Tudjon meg többet a pattanásokról, és arról, hogy hogyan illeszthetők be a kezelésük a bőrápolási protokollba a ZO® hivatalos szakembereitől!
site by meraki